Ykszeltünk az Old Traffordon, Theo Walcott jó csere volt

1:1 Döntetlennel zárult az Arsenal - Manchester United találkozó az Old Traffordon 


30 percben Herrera szerezte meg a vezetést a vörös ördögöknek, majd Theo Walcott lövésében Blackett ért bele, és ezzel kiegyenlítődött az állás, és lett a mérkőzés végeredménye is egyben.

Maradt a két pont különbség a két csapat között, de szerdán javíthatunk mert a Sunderland-el mérkőzünk. Nagyon úgy fest, hogy a második hely elúszott, de a harmadik helyezés elkönyvelhető, ha minimum x-re hozzuk a szerdai illetve a West Brom elleni találkozott. Manchester United idegenben fog játszani vasárnap sereghajtó Hull City ellen, a Manchester City a Southampton fogadja majd.

A QPR és a Burnley biztosan búcsúzni fog a Premier League-től, és egyre biztosabb hogy a Hull City lesz a harmadik kieső csapat, hacsak nem verik meg Manchester Unitedet, és szenvedni fog a Newcastle a West Ham ellen hazai környezetben. Sunderland egy kicsivel szerencsésebb, mert egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, de egyáltalán nincs könnyű dolguk, mert az Arsenal, és a Chelsea ellen fognak játszani. Gólkülönbséget nem számoltam, de úgy látom nagyon izgalmas mérkőzések lesznek. 38 forduló összes mérkőzései vasárnap kerül megrendezésre 16:00 órai kezdési időpontokban.

Arséne Wenger szerint szezon elején veszítettük el a bajnokságot mivel sok volt a sérült a csapatban és csatárunk sem volt emiatt. Az Fa kupa még bearanyozhatja ez a szezont (május 30-án). Tehát az utolsó három mérkőzésünk: Szerda Sunderland (Emirates) Vasárnap West Brom (Emirates) Wembley Aston Villa

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Arsenal Hírlevél | Rövid Hírek

Karcolatok / FA Kupa Döntő / Blog / Preview / Történelem? / Wembley / Red Army / Go Gunners !

Hírlevél | Elmúlt Napok Eseményei | Rövid Hírek