Charlie Nicholas szerint erősítésre lenne szükség

Arsenal Legenda Charlie Nicholas szeretné ha Wenger piacon lenne, de kételkedik vele kapcsolatosan.



Charlie Nicholas szeretné ha még két játékos érkezne még mielőtt bezárulna az átigazolási piac, és már csak két hét van hátra ami nem túl sok idő.

Legenda elmondta, hogy örülne Benzema leigazolásának, és egy védekező középpályást is eltudna képzelni az Arsenal mostani keretében, de ő kételkedik abban, hogy Wenger piacon lesz.

Sevilla védekező középpályása Grzegorz Krychowiak neve már felmerült a médiában, ám de semmilyen megerősítés még eddig nem történt.

Wenger nemrégiben elmondta, hogy nem tudja kitalálja ki az elméleteket, hiszen semmi sem igaz amit Real Madrid támadójáról hoznak összefüggésbe az Észak-Londoni klubbal, és Rafael Benitez több alkalommal megerősítette maradását.

A legfrissebb hírek szerint Talk Sports arról értesült, hogy az Arsenal 48 millió fontot ajánlatot Karim Benzemáért amit a Sky Bet is leközölt. 

Benitez: "Benzema egy nagyszerű játékos. És remélem, hogy idén meghaladja a 20-25 eredményezést. Pár nappal ezelőtt olasz újságíró Emanuele Giulianelli azt feltételezte, hogy jövőhéten érkezni fog Benzema, tehát ha mégis jönne,akkor már ezen héten pont kerül a mondat végére.

Ha netán mégsem úgy alakulna a dolog, akkor ott lehet a fókuszban Edison Cavani, akit évvel korában is összefüggésbe hoztak az Arsenalal, akit szintén e hétre tervezik a leigazolását amit én erősen kétlek.

Állítólag a Paris Saint-Germain csatár Cavani vált mint a legfontosabb nyári célpont Wenger listáján spanyol jelentések szerint. Cavani nagyon szeretné magát kipróbálni a Premier ligában ha lehetősége adódna, és 10 millióval olcsóbb is lenne, mint Benzema, Cavani 35 millió körüli fontért elhozható lenne.

Mail információ kicsit átszabja Benitez elképzeléseit, hiszen Real Madrid Mateo Kovacicet szeretné leigazolni hamarosan, és ekkor válhat érdekesé a dolog, ha tovább bonyolódik, és bizonyosodik be hír megerősítése a napokban (persze ha sor kerül rá). Tehát Benzemáért kapott összegért fedezné a Madrid Kovacicet vételárát, de ahhoz ezen a héten már túl kéne lenni legalábbis a személyi feltételekben, amiről már lehetett is olvasni.

Van még egy alternatíva Ezequiel Lavezzi személyében. Expressz jelentés szerint meg akarnak válni tőle, és a West Ham, Tottenham, és most már az Arsenal is érdekeltségben van, de szvsz mindez csak pletyka. Tehát három támadó valamelyike érkezhet, Benzema, Cavani, vagy Lavezzi.

West Ham elnöke David Sullivan megerősítette, hogy a Barcelona átadná Alex Song-ot, és szeptember 1-ig el kell gondolkodniuk a kalapácsosoknak, hogy végleg le akarják-e szerződtetni ex- Arsenal játékost, aki tavaly kölcsönben szerepelt a Londoni klubban, de kétlem Wenger megfogja hallani a hírt, de még bármi lehetséges, főleg az öregnél.  A hírt Sky Sports News ma délután nyugtázta.

~ Forrás: Telegraph, Sky Sports/News/Bet, Talk Sports

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Arsenal Hírlevél | Rövid Hírek

Karcolatok / FA Kupa Döntő / Blog / Preview / Történelem? / Wembley / Red Army / Go Gunners !

Hírlevél | Elmúlt Napok Eseményei | Rövid Hírek