Wembley: 12-szeres FA kupa győztes az Arsenal / Szezonzáró Szösszenet

2015 Május 30-án került megrendezésre a címvédés az Aston Villa csapata ellen méghozzá sikeresen a Wembley-ben.



Az Ágyúsok 4:0-ra nyertek Theo Walcott, Alexis Sanchez, Per Mertesacker, és Olivier Giroud találatának köszönhetően.


Az első félidő vége felé vezetést szereztünk, majd a második félidőben sorozatban potyogtak a gólok, és szebbnél szebb bombákat láthatunk. Szerencsére legjobb időpontban szereztük meg az elönyt mivel alig volt hátra az első félidőből, és az Aston Villa hátrányban kezdte meg a második játékrészt, de mihelyst észbe kaptak volna Alexis Sanchez bődületes bombát eresztett a léc alá amely a kapufát is súrolta.

Per Merteseacker fejese feltette véglegesen az I-re a pontot gyengécske Aston Villa ellen, és ezzel még nem ért véget a történet, ugyanis Olivier Giroud a hosszabbítás hosszabbításában gyönyörű kecses mozdulattal mattolta az oroszlánosokat, akik kénytelenek voltak visszahúzódni az oroszlánbarlangjukba hiszen nem sokkal később le is fújta a meccset 44 éves Jon Moss vezetőbíró.
Valahogy ilyesmi mérkőzésre számítottam amit le is írtam a találkozó Previewében. Az Aston Villa alig tudott veszélyeztetni, tehát nem nagyon voltak elemükben, de látszott is az osztály különbség a két csapat között, mintha meglettek volna ijedve a pályán, vagy mi voltunk túl jó formában, annyi bizonyos, hogy mi akartuk jobban a kupát.


Wembley Final (Mérkőzés Utáni Pillanatok) from Zoly on Vimeo. (Jelszó /pass: Arséne Wenger)

A csapat motorja 100% működőt, és kezdem pedzegetni, ha az angol bajnokság tovább tartott volna, akkor bizony reális esély is meglett volna a Premier Liga serlegért. Gondolom ezt sokan megkérdőjeleznék, de én mégis úgy hiszem, hiszen öröm volt nézni a tegnapi Fa Kupa döntött. Bajnokként küzdöttünk és meg is lett az eredménye, és ami a legfontosabb Arséne Wenger sokadjára történelmet írt a klub számlájára, persze voltak nehéz időszakok, de ő akkor is kiált az elveiért, és a játékosaiért aki jelenleg a klub élő legendája. Szerencsére nem tervezgeti a visszavonulást a nagy öreg, mert otthon csak unatkozna, és az nem neki való feladat, mert kemény fából faragták, és igazi harcos.

Mint ahogy Mesüt Özil úgy Alexis Sanchez is minőséget hozott az Emirates-be, és meg is lett az eredménye, remélem a megkezdődött holtszezon pozitív irányban fog folytatódni, mert ez a csapat nagyon is egyben van, és csak jobb lehet, mert fejlődésen ment keresztül az Arsenal több szempontból is, amit Arséne Wenger megerősített az Arsenal hivatalos portálján  nemrégiben.

Mint kiderült Jack Wilshere maradni szeretne hasonlóképpen, mint Theo Walcott, és Rosicky-val is hosszabbítanak, Minden bizonnyal Arteta is itt lesz még, az egyedüli kérdőjelenes Lukas Podolski, aki Törökországból kapott ajánlatot ami nem lett megerősítve legalábbis egyenlőre, vagy én nem tudok róla.

Állítólag a klubnak rendelkezésre áll úgy 60 -70 millió font ami elégnek kéne lenni, mert így is bő a keret, de hogy melyik poszton, az megint csak egy jó kérdés, hiszen ha Theo Walcott továbbra is ilyen jó formában lesz, akkor felesleges csatárt igazolni, de azért én mégis csak nyugtalan vagyok vele kapcsán, mert igazi áttörés még mindig nem jött el neki, ha saját maga nézőpontját nézzük Thierry Henry kapcsán, részletekbe most nem megyek bele, talán egy másik posztban, mert nem ez az alkalom hogy kivesézem öt.

Visszatérve az erősítésre, talán egy klasszis középpályás elférne a keretben, mert többen kezdenek kiöregedni a csapatból, és már most el kéne kezdeni a frissítést, mert Falamini is könnyen zöld utat kaphat legalábbis a pletyka szerint. Ha egy-két klasszis érkezne, hasonlóképpen mint az utolsó két szezonban, én teljesen elégedett, és nyugodtabb lennék. A csapat szerkezetéhez nem nagyon kell nyúlni, mert működő képes ami azt is bizonyítsa, hogy Európa legjobb formájában lévő csapat lettünk a szezon második felében, mert ekkor már majdnem mindenki felépült, és miért is nem kell több erősítés ha a kérdőjelet megkérdőjelezzük, mert nagyon sok kiváló tehetséges fiataljaink vannak a háttérben szvsz, mert ne legyünk mi is olyan klub mint a City, vagy éppen a Chelsea, és a többi. Remélem mint Arsenal szurkoló a következő szezon is sikerekben gazdag lesz,

Akik már rendszeres olvasója eme blognak azok már tudják, hogy a Com.Shield Chelsea elleni mérkőzés augusztus 2-án kerül sor vasárnap 15:00 (Official +1 GMT) órai kezdettel azaz magyar idő szerint pontban 16:00-kor. (Read more: Arsenal Hivatalos Hírlevél )

12-szeres FA kupa győztes az Arsenal: 1929–30, 1935–36, 1949–50, 1970–71, 1978–79, 1992–93, 1997–98, 2001–02, 2002–03, 2004–05, 2013-14, 2014-15

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Arsenal Hírlevél | Rövid Hírek

Karcolatok / FA Kupa Döntő / Blog / Preview / Történelem? / Wembley / Red Army / Go Gunners !

Hírlevél | Elmúlt Napok Eseményei | Rövid Hírek